MAGYAR HONVÉDSÉG KATONAI IGAZGATÁSI ÉS KÖZPONTI NYILVÁNTARTÓ PARANCSNOKSÁG
9. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye   5000 Szolnok, Táncsics Mihály út 5-7. Tel: 06-56-505-159
e-mail: szolnok.toborzo@mil.hu  

Ezúton szeretném Önt/Önöket tájékoztatni Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Magyarország Honvédelmi Minisztere a Lynx harcjármű programmal kapcsolatos toborzókampány beharangozó rendezvényén tett bejelentésével kapcsolatban.

A hódmezővásárhelyi MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandárnál megalakításra kerülő, úgynevezett Lynx-zászlóaljba várja most a fiatalok jelentkezését a Magyar Honvédség. A jelentkezők részt vehetnek az új Lynx zászlóalj kialakításában és a világ egyik legkorszerűbb harcjárművének tesztelésében és hadrendbe állításában. 

Az újonnan beérkező modern eszközeink kezelésére katonákra van szükségünk, mely érdekében elkezdtük az eszközökhöz szükséges toborzást is. A Lynx („Hiúz”) egy páncélozott gyalogsági harcjármű, amely egy, a világ legmodernebb haditechnikai eszközei közül.

Évtizedek telnek el egy-egy új harceszköz rendszeresítése között, így ez olyan kihívás, amely nagyon ritkán adódik egy katona életében.

A szolgálatból eredő fizikai követelmények, kiképzések, a modern haditechnikai eszközök kezeléséből adódó felelősség anyagi elismerését fejezi ki a bruttó 737 ezer forintos alapilletmény.

A szeptember 11-én induló kiképzést a hódmezővásárhelyi alakulatnál kell teljesíteni. A jelentkezők katonai szolgálata a 8 hetes alapkiképzéssel kezdődik, ezen időszakban csak hétvégén van lehetőség a hazautazásra. Az alapkiképzés során a résztvevők megismerik többek között a katonai élet szabályait, a terep jellemzőit, a harcászati ismereteket és a rendszeresített egyéni fegyverek kezelését. Ennek befejezése után mindenki egészségügyi alkalmassági vizsgálaton vesz részt, amely általános egészségügyi és pszichikai vizsgálatból, valamint fizikai alkalmassági felmérésből áll. Utóbbi 3200 méter futás és 2-2 perc alatt a meghatározott számú felülés és fekvőtámasz teljesítését jelenti.

A programba a 18. életévét betöltött fiatalok jelentkezését várjuk, aki cselekvőképes, büntetlen előéletű, rendelkezik magyar állampolgársággal, és megvan a minimum 8 általános iskolai végzettsége. A jogosítvány (B/C/D kategóriás), magasabb iskolai végzettség, illetve a szakképzettség előnyt jelent, de nem feltétel.

Akinek felkeltette érdeklődésedet ez a lehetőség, jelentkezzen az ország bármely toborzóirodájában vagy az iranyasereg.hu oldalon. 

Szolnokon a 9. Hadkiegészítő és Toborzó Irodán, a Táncsics Mihály u. 5-7. sz. alatt van lehetőség a személyes jelentkezésre, valamint érdeklődésre.

Szolnok, 2023. augusztus 17.

Terenyi Krisztina őrnagy

irodavezető